A Bach-fiúknak megvolt az a szerencsétlensége, hogy őket is Bachnak hívták: az utókor szerint volt a nagy Johann Sebastian, és voltak a "gyerekek". Tény, hogy az igazán nagy mesterhez nehéz bárkit is hasonlítani, de éppen Carl Philipp Emanuel az, aki megállja a helyét az édesapja mellett - méghozzá két lábon. Spányi Miklós, a 300 éve született "hamburgi Bach" műveinek világszerte elismert tolmácsolója, a Concerto Armonico vezetője újra többet tartózkodik Magyarországon. Nemrég fejezte be a zeneszerző concertoinak lemezösszkiadását, a svéd BIS gondozásában. A történetnek azonban nincs vége, sőt... a Gramofon szerkesztősége és kiadója 2013-ban Spányi Miklósnak és a Concerto Armoniconak ítélte a Magyar Klasszikus Zenei Díjat.
A nemzetközileg is jegyzett billentyűs művész nemrég új életet kezdett Mannheimben, ahova több, mint két évtizedes finnországi tartózkodás után költözött. A mannheimi zeneakadémián tanít, de "átjár" Amszterdamba is órákat tartani, valamint kéthetente a budapesti Zeneakadémián is oktat. Régizenei érdeklődése már zeneakadémista korában kialakult; talán éppen ezért merül fel a kérdés, hogy miért Finnországot választotta célpontként 1990-ben. "Ismerősökön keresztül sokfelé érdeklődtem, merre kaphatnék állást külföldön - meséli Spányi Miklós. - Szimpatikusnak tűnt északon eltölteni ki időt; még ha kissé túl északira sikeredett is ez a letelepedés, a Helsinkitől hatszáz kilométerre északra fekvő Oulu városában. Régizenész szemmel valóban periférikusnak tűnhet, de például fantasztikus hangszerpark állt a rendelkezésemre, amit Magyarországon, a kádári idők végén nehéz lett volna magamnak előteremteni. Az anyagi hátterem megvolt, hogy beszerezzek klavikordot, csembalót, orgonát, illetve egy olyan intézmény állt mögöttem, a később főiskolává alakult helyi konzervatórium, amelynek mindez fontos volt. Azért is szívesen mentem Finnországba, mert orgonista is vagyok, és az országnak érdekes az orgonaparkja. Ez akkoriban vonzott, hiszen itthon nemigen lehetett elfogadható állapotú orgonával sem találkozni - pláne nem historikussal."
Rendszeres periodicitás
Az, hogy távol került a régizenei központoktól, nem jelentett akadályt, hiszen Európa-szerte koncertezett. Az utóbbi években azonban - mint mondja - szűkültek a fellépési lehetőségek, csökkent a piac; mindehhez hozzájárult, hogy Finnországban sem éppen pozitív módon alakították át a zeneoktatást. "Olyan döntések születtek, amelyekről ma már mindenki látja, hogy rosszak voltak. Engem is hátrányosan érintettek a reformok, ezért kezdtem más lakhely után nézni. Nem vagyok annyira öreg, hogy ne tudjak új életet kezdeni" - vallja. Annyiban azonban életmódváltást is jelentett a költözés, hogy mostanában már Budapesten is rendszeresen megfordul, s így zenekarával, a Concerto Armonicoval is intenzívebben tud foglalkozni. A 2013-as Zempléni Fesztiválon nagysikerű hangversenyt adtak, december 29-én pedig a Zeneakadémián lépnek fel. A 300 éve elhunyt és 360 éve született Arcangelo Corelli művei mellett Bach, Vivaldi, és saját alkotásai szerepelnek - de erről majd később. A Concerto Armonico a nyolcvanas évek végén alakult, pusztán a zenélés öröme végett, majd jöttek sorra a koncertek, amiben nagy szerepe volt annak, hogy Spányi Miklós a nyolcvanas években két franciaországi csembalóversenyt is megnyert. "Rendszeresen koncerteztünk, de periodikusan működtünk" - fogalmaz. "Ez a zenekar olyan, mint egy márka: többször cserélődött a tagság, de a profil megmaradt. Tagságát tekintve a Concerto Armonico már harmadik generációs együttesnek nevezhető. Amikor nem vagyok Magyarországon, Ábrahám Márta koncertmester vezeti a próbákat, és ez vonós játéktechnikai szempontból igen szerencsés. Egyelőre nincs olyan sok koncertünk, de remélem, ez a közeljövőben változni fog. Jelenleg szponzorokat és fenntartót keresünk, mert nemcsak magunkra vagyunk utalva, hanem magunkra is vagyunk hagyva. Kezdetben a Hungarotonnál készítettük lemezeket, majd a svéd BIS kiadónál vágtunk bele a több évtizeden átívelő vállalkozásba: rögzítettük Carl Philipp Emanuel Bach zenekarra és billentyűs hangszerre írt valamennyi versenyművét, valamint tizenkét zenekar-kíséretes billentyűs szonatináját, azaz összesen hatvankét művet. Ennek a sorozatnak az utolsó darabjait (néhány CD erejéig egy finn együttessel is) ismét Budapesten vettük fel. Az utolsó, huszadik album nemrég jelent meg. Emellett zajlik a szóló billentyűs művek felvétele: a negyven lemezesre tervezett sorozatból már csak tíz-tizenkét lemez hiányzik."
Beethovennek is rokona
Carl Philipp Emanuel Bach születésének 2014-ben ünneplik a háromszázadik évfordulóját. Az Egyesült Államokban már elindult a kotta-összkiadás, ennek kötetei jelenleg körülbelül százhúsz centimétert foglalnak el a polcon - mutatja Spányi Miklós. A tervek szerint jövőre kellett volna teljessé válnia, de ez nem fog megvalósulni. "Philipp Emanuel Bach a maga korában billentyűs virtuózként és specifikusan billentyűs zeneszerzőként vált ismertté - folytatja a művész -, de más műfajokban is alkotott: például az akkori gyakorlat szerint triószonátákat írt, maroknyi szimfóniát, amivel szokás volt megnyitni vagy lezárni egy ünnepélyes alkalmat. Ő Hamburgban olyan tisztséget töltött be, mint az édesapja Lipcsében: egyházzenei igazgató lett - keresztapja, Telemann utódaként. Ennek megfelelően egyházzenei műveket is komponált - pontosabban összeállított, ez érdekes kérdés. Abban az időben az eredetiség nem számított követelménynek; a lényeg az volt, hogy valami elhangozzon vasár- vagy ünnepnapon az istentiszteleten, illetve az ünnepélyes keretek között megrendezett hamburgi lelkész-beiktatásokon. Kantátái és passiói sok saját anyagot tartalmaznak, de keresztapjától, édesapjától és másoktól is vett át tételeket. Ezeket a műveket lehetne akár összeállításoknak, pasticcióknak is nevezni. A közönség talán még szívesen is fogadta a meglepetésszerűen felbukkanó ismerős dallamokat, tételeket. Ezzel szemben a koncertpódiumra írt művei - a billentyűsök mellett például a tizenegy oratórium és passiókantáta - 100 százalékig saját szerzeményei."
Spányi Miklós ma Philipp Emanuel Bach egyik szakértőjének számít. Személyes érdeklődése még tanulóéveire nyúlik vissza, de az is e mellőzött életmű felé terelte, hogy 1988-ban ünnepelték a zeneszerző halálának kétszázadik évfordulóját, az akkor újonnan alakult Concerto Armonico pedig rendszeresen kapott felkérést, hogy játsszák a műveit. "Akkor még nehéz volt kottákat szerezni, de nagy fáradtsággal sikerült összegyűjtenünk, amiket szerettünk volna. Ezek a felkérések lendületet adtak az együttesünknek, és természetesen ma is műsoron tartjuk a mester alkotásait. Igaz, hogy egyre több műve hangzik el világszerte, de úgy látom, a billentyűs művészek legtöbbször ugyanazt a négy-öt szonátát játsszák a mintegy másfélszáz közül, mintha a többi nem is létezne. Hogy miért szép a zenéje? Ezt nem könnyű megmagyarázni. Korai romantikus modor, szélsőségekre való törekvés jellemzi, és szívesen használt erőteljes effektusokat. Zenéjében egyfelől az Empfindsamkeit és a Sturm und Drangként ismert irodalomtörténeti hatás csapódik le, másfelől egyik fő ismertetőjegye a szervezettség. Minden zenei sejtnek, motívumnak megvan a maga helye, természetesen nem függetlenül az apai örökségtől. Philipp Emanuel Bach világa érzelemgazdag és strukturált, stilárisan leginkább Beethovennel rokon. Mint testvéreinek, sajnos neki is kijutott abból a 'szerencsétlenségből', hogy őt is Bachnak hívták. A 19. században szárba szökkent, egyfelől rendszerező, másfelől sok mindent romantikus füstfelhőbe burkoló zenetörténet-írás úgy interpretálta, hogy volt Johann Sebastian Bach, és voltak a többiek, a Bach-fiúk, akik kevésbé jó zenét írtak. Tény, hogy a nagy Bachhoz nehéz bárkit is hasonlítani, de éppen Carl Philipp Emanuel az, aki megállja a helyét az édesapja mellett. Méghozzá két lábon."
És a kísérletező szellem?
Akik hallották a Concerto Armonico koncertjét a Zempléni Fesztiválon, új oldaláról ismerhették meg Spányi Miklóst: együttesével ugyanis saját művét, 18. századi stílusban írt szvitjét is megszólaltatta.
Elbeszélgettük az időt, így Spányi már csak röviden szól a mai régizenei gyakorlatról, amiről újabb oldalakat lehetne megtölteni izgalmas olvasnivalóval. Spányi Miklós elmondja: eltűnt az a kutató, újraértelmező attitűd, ami az 1960-as és az 1970-es években meghatározta a historikus előadásmódot, és ez akkor is baj, ha a negyven-ötven évvel ezelőtti interpretációk nemegyszer téves elgondoláson alapultak. "Ma már nem nagyon találkozom kísérletező szellemmel. Noha akadnak szubjektív, a szélsőségekre nyitott interpretációk, ezek inkább egyéni intuíciókon, mintsem történeti kutatásokon alapulnak. Nem hiszem, hogy a korhűnek nevezett zenélés minden mozzanatát kordokumentumokkal kellene alátámasztani, de ha belelapozunk 18. századi tudományos jellegű zenei könyvekbe, akkor azt látjuk, hogy ami ma történik például hangszerválasztás terén, annak 70-80 százaléka ellentmond mindannak, ami azokban olvasható."
