"Keresem a nem konform megoldásokat"

Könyves-Tóth Zsuzsanna beszélgetett Spányi Miklóssal

Bár sokan a hazai zenei szcéna egyik legjelentősebb régi zenei együtteseként tartják számon a Concerto Armonico Budapestet, Spányi Miklós, az együttes művészeti vezetője szkeptikusan áll a historikus előadásmód kérdéséhez. Az orgonán, csembalón, klavikordon és fortepianón is játszó művésszel decemberi koncertjei mellett egy jövő évi jubileumról is beszélgettünk. 

- Október 31-én és december 3-án két esten a Concerto Armonico eljátssza Vivaldi teljes op. 3-as L'estro armonico sorozatát. A tizenkét hegedűverseny mellett Van Wassenaer Concerto armonicói is elhangzanak majd, amelyek egyébként egyben az együttes névadói is. Van valami köze egymáshoz az armonico címet viselő versenyműveknek?

- Közvetlenül nincsen. Mindig szerettük volna az op. 3-at egyszer egészben előadni, de tizenkét concerto egy estére túl sok, kettőre viszont kevés, így kiegészítjük őket Wassenaer műveivel. Persze kapóra jöttek a szó szerint egymással harmonizáló címek is. A Wassenaer-concertókkal kapcsolatban alig harminc éve derült ki, hogy egy holland gróf írta őket. Korábban Pergolesinek, illetve Ricciottinak tulajdonították a műveket vélhetően azért, mert Wassenaer gróf nemesemberként nem publikálhatott volna. Az pedig, hogy ez a műfaj a zenekar névadója, egyáltalán nem egy misztikus dolog: kellett egy név és az egyik kolléga rápillantva erre az akkor még általánosan Pergolesi művének gondolt darabra azt mondta, legyen ez.

- Nem szokatlan a zenekartól, hogy egy koncerten akár hét-nyolc versenyművet is eljátsszon egymás után – a Zeneakadémián hagyományos karácsonyi hangversenyek műsora például tipikusan így szokott összeállni. Hogy viseli a közönség ezt a bizonyos szempontból egyhangú műsorszerkesztési elvet?

- Mind a Vivaldi, mind a Wassenaer concertók átlagos hossza nagyjából nyolc perc. Biztos vannak olyan zeneszerzők, akiknek nem lehet ennyi versenyművét előadni egy este alatt, de e művek esetében működik ez az elképzelés. A Vivaldi-darabok fele rendkívül, szinte sláger szinten ismert, egyrészt azért, mert egy időben a kamarazenekarok előszeretettel játszották őket, másfelől egy-két hegedűverseny közülük zeneiskolai anyagként is funkcionál. Ezen túl a billentyűsök fejében e művek Bach-átiratokként is élénken élnek. Vivaldi egyébként is minden, csak nem megterhelő a közönség számára, hiszen a popzene határán álló népszerűségnek örvend. Wassenaer zenéje talán egy kicsit konzervatívabb, de ezekre a művekre is igaz, hogy rendkívül frappánsak és rövidek.

- Egy másik, a Concerto Armonico és Lakatos György által életre hívott sorozatnak  a BMC ad otthont. Mi az apropója ezeknek a koncerteknek.

- Vivaldi concertóinak második legnagyobb csoportját a hegedűversenyek után a fagottversenyek alkotják. Tekintettel arra, hogy a fagott egy viszonylag marginális hangszer volt a maga korában, ez mindenképpen kivételesnek számít. Vélhetően az árvaházban, ahol Vivaldi dolgozott lehetett egy vagy több kiváló fagottjátékos lány – számukra írta ezeket a műveket vagy gyakorlóanyagként, vagy a híres nyilvános koncertekre. Az utóbbi időben többször találkoztam kísérőként Vivaldi fagottversenyeivel. Mindig megdöbbenek, hogy mennyire érdekesek ezek a művek a rendezett és kicsit konzervatívabb op. 3-al szemben. Egy kísérletező, rendkívül merész szerző arcképe bontakozik ki bennük. Szintén meglehetősen rövid darabok, de olyan ötletek bukkannak fel bennük, amiket korábbi műveiben nem kockáztatott meg Vivaldi. Lakatos Gyurival még főiskolás éveink alatt sokat játszottunk együtt, a mai napig nagyon jóban vagyunk, így felvetettem neki az ötletet, hogy adjunk elő néhányat ezekből a versenyművekből. Az első koncertnek olyan nagy sikere volt, hogy elhatároztuk, folytatni fogjuk a sorozatot, amíg csak lehet – darab szerencsére van elég.

- A barokk zene egyik sajátossága, hogy a zeneszerzők meglehetősen nagy szabadságot adnak az előadónak. Vivaldiról például lehet tudni, hogy igen nagyvonalúan bánt a számozott basszussal – többnyire a continuojátékos tájékozottságára hagyatkozott és csak ritkán írta ki, milyen akkordot kell játszani. Mennyiben kell ma ezeket a műveket újraértelmezni, mi az, amit egy mai előadó hozzájuk adhat?

- Ez egy nagyon bonyolult esztétikai kérdés. Vannak olyan barokk művek, amelyek kevésbé egyéni kompozíciók, a szerző tipikus fordulatokat rendezett egymás mellé anélkül, hogy törekedett volna egy személyes mű létrehozására. Ezek a darabok inkább anyagot szolgáltattak az előadó számára, hogy egy bizonyos basszus és harmóniasor fölött improvizálhassanak. Természetesen az egész kor alapvető attitűdje a rögtönzés, amit valamilyen mennyiségben mindig lehet alkalmazni a barokk zene előadásában, de amint bizarr, különleges, vagyis egyéni művekkel állunk szemben, ez háttérbe szorul. 

- December 17-én Perényi Miklóssal áll közösen a Zeneakadémia Solti Termének színpadára Johann Sebastian Bach műveivel. E koncert esetében különösen érdekes a historikus előadás kérdése.

- Manapság szokás megkülönböztetni a régi zenei beállítottságú muzsikusokat a nem kifejezetten régi zenei gondolkodásmóddal rendelkező zenésztársaiktól. Ez egy mesterséges kategória, s a benne rejlő problémát is mesterségesen keltették (többek közt sajnos mi is) annak idején, még ha valamiféle aktualitása volt is a dolognak. Az elmúlt két évtizedben egyre szkeptikusabbá váltam azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán létezik-e az autentikus, régi zenei előadásmód, illetve van-e bármiféle létjogosultsága. Természetesen ez a mozgalom kitörölhetetlen a zenei interpretáció történetéből, de nagyon sok problémafelvetése és megoldása igencsak megkérdőjelezhető. A mai napig divatos ez az előadásmód, de nagyon sokan nem akarnak szembesülni azokkal a hatalmas kérdőjelekkel, amelyek megfogalmazódtak az elmúlt évtizedek során. Én a magam részéről keresem azokat a megoldásokat, amelyek nem konformak a ma általánosan elfogadott historikus előadásmóddal. Rengetegféleképpen lehet régi zenéket megszólaltatni, de – visszakanyarodva az előző kérdéskörhöz – minél egyénibb egy kompozíció, annál kevésbé lehet megfeleltetni annak a régi zenei esztétikának, amely a 20. század második felében született. Bachhal kapcsolatban többen, köztük Stravinsky is világosan megfogalmazta, hogy zenéje nem barokk, még ha annak a kornak a terméke is. Hihetetlen mennyiségű információ van egy Bach-műben és a játékos képességeitől és akaratától függ, hogy ebből mennyit képes befogadni és továbbadni. Mindemellett nagyon sok önkényességre, ha igazán őszintén viszonyulunk ezekhez a művekhez nincs lehetőség. Valószínűleg nincs olyan zenész, aki az említett információmennyiség száz százalékát be tudná fogadni, bár kétségtelenül Perényi Miklós az egyik legkiválóbb Bach-interpretátorként ennek a határán mozog. Szeretnék tőle ezen a téren tanulni.

- 2018 Carl Philipp Emanuel Bach halálának kétszázharmincadik évfordulója. A Concerto Armonicóval kapcsolatban szinte mindig elhangzik, hogy a zeneszerző összes billentyűs versenyművét lemezre vették. Hogy készül az együttes a jubileumra?

- Nemrég, 2014-ben volt a szerző születésének háromszázadik évfordulója – ez meglehetősen közel van a mostani jubileumhoz, ami nagyon kellemes. Ezek a művek számunkra repertoárdarabok, hiszen valóban egy meglehetősen nagy lemezprojekt van mögöttünk és természetesen azóta is játsszuk őket. Most ismét eleget tehetünk annak a küldetésnek, ami bizonyos fokig ránk hárult, hogy terjesszük ezeket a kiváló kompozíciókat. Április 15-én lesz az első Carl Philipp Emanuel Bach koncertje az együttesnek a Solti Teremben, a másodikra pedig vélhetően 2018 őszén kerül sor. 

https://fidelio.hu/klasszikus/2017/11/26/keresem_a_nem_konform_megoldasokat/

Dogmák nélkül

Megtudhatjuk-e valaha, hogyan játszottak a 18. században? Komponálhat-e kortárs zeneszerző barokk darabot? Hogyan találkozhat az ember véletlenül egy Händel-operával, és valóban elég lehet-e mindössze négy hegedűs egy zenekarba? A Concerto Armonico decemberi zeneakadémiai koncertje kapcsán az együttes művészeti vezetőjével, Spányi Miklóssal beszélgettünk.

Belinszky Anna: Talán nem túlzás azt állítani, hogy Händel Imeneo című operája csak a legelvetemültebb régizene-rajongók számára lehet ismerős. Nagyon ritkán játszott műről van szó, melyből a Concerto Armonico decemberi zeneakadémiai koncertjén hallhatunk részleteket. Hogyan talált rá erre a darabra?

Spányi Miklós: Gyakorlatilag teljesen véletlenül. Egy időben sokat foglalkoztam a francia nyitányok előadási kérdéseivel, rengeteg ouverture notációját vetettem össze, és így került a kezembe az Imeneo is. Továbblapoztam a nyitány után, és láttam, hogy valami egészen hihetetlenül szép zenéről van szó. Természetesen a többi Händel-opera is gyönyörű, ez azonban talán az ismeretlensége miatt is döbbentett meg ennyire. Fantasztikus, milyen finom szépsége van a darabnak.

BA: A koncert második felében egy ugyancsak nem hétköznapi mű, J. S. Bach fuvolára, hegedűre és csembalóra írt a-moll hármasversenye szólal meg, melynek mindhárom tétele a zeneszerző egy-egy korábbi művének átdolgozása. Hogyan lett az eredetileg billentyűs hangszerre írt művekből zenekari darab? Milyen formában érezhető a versenyművön az átdolgozás hatása?

SM: Játszottam természetesen mind a három tétel ősváltozatát is, nagyon komplex és érdekes kapcsolatról van szó. Az első tétel alapjául szolgáló prelúdium tulajdonképp egy concerto-formájú darab, ennek az átírása nem volt különösebben megterhelő Bach számára. A lassú tétel is gyakorlatilag majdnem egy az egyben az orgonára írt d-moll triószonáta lassú tétele, annyi kivétellel, hogy az ismétléseket Bach a concerto változatban variálja. A versenyművet záró tétel pedig egy nagyon kiterjedt, hosszú fúga, amelyhez Bach stile antico tutti szakaszokat illesztett, amelyeknek az anyaga egyszerűsített változata a fúga egy gyors tizenhatod triolákból álló szakaszának. Rendkívül érdekes, egyedi transzformációról van szó, amelyhez nem is tudnék hasonló példát említeni.

BA: Több helyen is olvasható Önről, hogy határozottan tiltakozik az ellen, ha stílusgyakorlatnak bélyegzik a korábbi stílusban komponált darabokat. Ön kortárs zeneszerzőként előszeretettel komponál barokk stílusban. Nem érez ezzel kapcsolatban némi kettősséget?

SM: Gyerekkoromtól kezdve rengeteg barokk és bécsi klasszikus stílusú művet írtam, egyfajta belső kényszer volt számomra, hogy úgy közelítsem meg a stílus megismerését, hogy magam komponálok ilyen darabokat. Aztán amikor néhány évvel ezelőtt újból felmerült, hogy – hasonlóan ahhoz, ahogy egy pop-együttes írja a saját számait –lehetne saját zenéje a Concerto Armonicónak, eszembe jutott, hogy én tudok ilyeneket írni. Borzasztó nagy élvezet komponálni ebben a késő barokk szvit stílusban, számomra ez nem okoz technikai nehézséget. Az az érzésem, hogy az a rengeteg zene, amit a barokk repertoárból eljátszottam, el van raktározva bennem, és ezeket a stiláris elemeket vagyok képes úgy összerakni, hogy az folyamatos és élő kompozícióvá áll össze.

BA: Legközelebbi koncertjükön fuvolára, hegedűre és zenekarra írt G-dúr szvitje szólal meg a Concerto Armonico előadásában. Akár szorosan ehhez a műhöz kapcsolódva, akár nagyobb általánosságban: van-e olyan a barokk szerzők közül, akinek különösen érezhető a hatása az Ön barokk stílusában?

SM: Vannak, akik Telemannt hallják benne, vannak, akik inkább Händelt. Biztos, hogy mindkettőjüktől rengeteget tanultam, hiszen pont a szvit műfajban Telemann hallatlan életművet hagyott maga után: több mint 800 szvitet komponált, amelyekből ha jól tudom, 250-300 maradt meg nekünk. Tőle az egyszerűség és a választékos harmónia használatával és ennek a két dolognak az egyesítésével kapcsolatban tanulhattam rengeteget. Aki pedig a gyönyörű basszusok szerkesztésében, és a föléjük helyezett elképesztő gazdaságú harmóniafüzérekben volt nagy mester, az Händel. Gyakran hallatlanul egyszerű zenei szituációkat teremt, de úgy harmonizál, ahogyan sosem tudta más megcsinálni.

BA: Évtizedek óta izgalmas viták vannak a régizene előadásával kapcsolatban, számos meredeken eltérő álláspont él arról, ki mit ért historikus előadási elvek alatt. Mit jelent az Ön számára a historikus előadói gyakorlat, és melyek azok a legfontosabb elvek, amelyekkel Ön közelít a művekhez és az előadási kérdésekhez?

SM: Én mára bizonyos mennyiségű szégyenérzettel közelítem meg ezt az egész problémakört. Ami az úgynevezett historikus előadói gyakorlatot illeti, nagyon sok témával kapcsolatban eléggé dogmatikus voltam, az utóbbi időben azonban már kritikusabban és igencsak szkeptikusan viszonyulok ezekhez a kérdésekhez. Van egy kialakult gyakorlat, amit historikus előadói gyakorlatnak neveznek, de ennek borzasztóan sok olyan eleme honosodott meg az elmúlt évtizedekben, amelyeket szigorú tudományos szemszögből nehéz megmagyarázni. A historizmus, a régi hangzás megközelítésére való törekvés számos olyan megoldást termelt ki, amit készpénznek vettek a zenészek, és a régi forrásokból nem feltétlenül mentek utána. Egyfajta naiv pozitivizmus uralkodott évtizedekig a régizene-játékban: voltak ilyen-olyan konvenciók, és ennek megfelelően, ha valaki talált egy mondatot egy régi forrásban, akkor nagyon boldog volt, és ezt általánosította sok más kérdésre. De azt hiszem, hogy ma már sokan gondolkozunk úgy, hogy ez korántsem ilyen egyszerű. Valójában nem tudjuk, hogyan szólhatott régen egy zenei előadás, legfeljebb csak bizonyos elemeit rekonstruálhatjuk. Attól, hogy egy általános képet alkothassunk, nagyon távol vagyunk, és valószínűleg nagyon távol is maradunk. A szöveges források semmiképp sem objektívek ilyen szempontból, és a rekonstruált hangszerek sem.

BA: Mi az, amire mégis támaszkodni lehet? Lehet bízni a kottában, vagy az is csak félrevezet?

SM: Azt gondolom, hogy a kottára sokkal jobban lehet támaszkodni, mint azt sokszor gondolják. Semmiképp sem igaz az az általános régi elképzelés, hogy borzasztó primitív lett volna a notáció a 18. században. Szerzőről szerzőre változott, hogy mennyire volt precíz a kottázás, egy jó zeneszerző azonban mindig elég logikusan írta a kottát. Ma már mindenki számára evidens, hogy egy Beethoven-notációt másképp kell megközelíteni, mint egy Haydnt, pedig majdhogynem azonos stíluskörről van szó. Ez a 18. század első felére éppúgy érvényes, mint a korábbi, vagy akár a 19-20. századi zenékre. Sokszor talán a szemüveg rossz, amit felteszünk: a lényeg, hogy meg kell találnunk a notáció belső logikáját, és annak alapján már rengeteg fontos kérdésben dönthetünk.

BA: A Concerto Armonico 18. századi udvari zenekarok mintájára, kis vonósegyüttesként működik. Milyen szempontok szerint alakult ki ez az összeállítás, hogyan határozta meg, hány emberrel dolgozik?

SM: Az együttes jelenlegi összetételében sok praktikus szempont is közrejátszik. Az eredeti, Szűts Péterrel alapított Concerto Armonico még kicsit nagyobb volt, az utóbbi időkben honosítottunk meg egy minimális Besetzungot. Quantz írja egyébként, hogy a legkisebb még zenekarnak mondható együttes a négy hegedű, brácsa, cselló és bőgő összeállítás, amellyel mi is dolgozunk. Rendkívül érdekes, milyen sok zenét el lehet úgy játszani, hogy az együttesben összesen négy hegedű van; gyakorlatilag az egész concerto grosso repertoár megszólaltatható ebben a formában. (Vannak persze olyan concerto grossók, amelyekhez két brácsa kell, ez azonban egy külön téma.) Telemann még háromhegedűs versenyművet is komponált erre az összeállításra, egy további hegedűt alkalmazva a kísérő együttesben. Úgy tűnik, nemcsak a könyvek írnak róla, hanem valóban tipikus lehetett ez a felállás a kisebb udvarokban.

BA: 2015 elején megszületett a Concerto Armonico negyedik generációja: a zenekar egészen friss koncertmesterrel lép a Zeneakadémia színpadára. Homoki Gábort a legtöbben a Kelemen Kvartett játékosaként ismertük meg. Hogyan esett a választásuk az ő személyére?

SM: Gábor hihetetlen muzikalitással és kivételes képességekkel megáldott muzsikus. 2014-ben már játszott az együttesben tuttistaként, majd amikor különböző okokból személycserék történtek a zenekarban, mindannyian egyetértettünk abban, hogy ő a legalkalmasabb jelölt a koncertmesteri posztra.

Forrás: http://playliszt.reblog.hu/dogmak-nelkul

Nem kell dogmákba kapaszkodni

Mikes Éva interjúja Spányi Miklóssal, a Concerto Armonico vezetőjével


- Az utolsó interjú 15 éve jelent meg Veled a Muzsikában Malina János tollából. Azóta sok minden történt, például 22 év után Finnországból, Ouluból Németországba költöztél. Régebb óta érlelődött ez az elhatározás, vagy hirtelen adódott a lehetőség?

- Már régóta terveztem, de nem volt korábban elég munka Németországban. Óraadó voltam Mannheimban, és akkor költözünk át, amikor véglegesítettek.

- Milyen érzésekkel zártad a több mint két oului évizedet? Kissé elszigetelt voltál ott.

- Igen. Jó volt ott, de zárt volt, messze volt, drága volt onnan repülni, és sajnos az eltelt húsz évben Finnországban is nagyon megváltozott a zenei élet, és nem feltétlenül előnyére. A legkellemetlenebb, hogy radikálisan felforgattak egy tökéletesen működő intézményrendszert: milliárdokat invesztáltak egy új főiskolai, egyetemi szisztémába, ami a korábbit felváltotta volna. Ezt nem tette meg, de szétdúlta. Egy ötmilliós országban nem lehet szinte minden városban nyitni egy főiskolát, és elvárni, hogy tele legyen növendékkel. Most sorra csukogatják be őket. Így az én állásom profilja is jelentősen megváltozott, egy magasabb szintű besorolásból a konzervatórium átkerült egy alacsonyabba.

- Mannheimban a Zeneművészeti Főiskolán tanítasz. Ugyanazt, amit Ouluban, orgonát, csembalót és klavikordot?
- Nem. Ez egy érdekes beosztás. Tulajdonképpen csembalókorrepetícióval foglalkozom, de ez nem azt jelenti, hogy mechanikusan kell kísérnem a hallgatókat, inkább kamarazene-oktatásról van szó. Oboások, fagottosok, fuvolások, néha vonósok, énekesek jönnek, akiknek el kell magyaráznom az előadás egy részét, azaz „Aufführungspraxist" oktatok. Lekísérem a darabokat, és minden lehető dolgot elmagyarázok róluk, a növendékvizsgán pedig együtt játsszuk el őket. A kollégák szabad kezet adnak mindenben.


- Régizene tanszéken?

- Itt nincs régizenei képzés. Regionálisan igyekeztek profilokat kialakítani, és Mannheimnak az opera meg a tánc jutott.

- Praktikusan hogyan éled az életedet - hiszen tanítasz Amszterdamban is és a Zenekadémián. Milyen rendszerben ingázol?

- Kéthetes ritmusban vagyok itthon és ott, néhány napot tanítok ezen a két helyen „tömbben", a többi Mannheim és környéke. Szerencsére a szemeszterek nagyjából egyhónapos csúszásban vannak egymáshoz képest.

- Arról vagy híres, hogy mindenféle nyelven képes vagy oktatni, nemhogy magyarul, finnül, angolul és németül, de hollandul is.

- Igen, bár ez utóbbira alig van szükségem. Holland hallgató csak kevés akad, teljesen nemzetközi a diákság összetétele, mint magáé a városé is.

- Érdekes, pedig híresen jók a holland régizenészek.

- Akik részben külföldön, részben Hágában vagy Utrechtben tanulnak.

- Köztudott, hogy Carl Philipp Emanuel Bach kutatója, előadója vagy, és ennek keretében hatalmas projekten dolgozol: összes billentyűs művének lemezfelvételén. A zenekariak már 15 éve is folytak, azóta tavaly megjelent a sorozat utolsó, 20. CD-je, zenekaroddal, a Concerto Armonicóval, de régóta készíted a szólóhangszeres lemezeket is.

- 2014 volt a jubileumi C. P. E. Bach-év, születésének 300. évfordulója, erre jelent meg a concertókat lezáró CD. A sorozatból négy lemezt Finnországban vettem föl egy ottani zenekarral, amikor a Concerto Armonico a megszűnés közelében járt, aztán ez a finn zenekar szűnt meg, a Concertót meg sikerült újraéleszteni, így az utolsó három CD újra itthon készült. Közben ١٩٩٧ óta zajlik a szólódarabok felvétele, ami egy több mint 30 CD-s projekt, és ebből még 12-13 van hátra. Évente átlagosan kettő jön ki.

- Hol készülnek?

- Amíg ott éltem, Finnországban, aztán egy remek belga termet találtam, azóta ott.

- Hatalmas a Bach-kultusz. Mennyire érzed, hogy munkásságod nyomán megnőtt az érdeklődés a fiú, Carl Philipp Emanuel iránt? Kérik koncerten?

- Gyakran. Egyszer történt egy vicces eset: valaki felkért egy koncertre, és megüzente, hogy egy bizonyos szonátát feltétlenül játsszak el. Végül nem jött el, sose tudtam meg, miért e szonátát kérte... Általában nem konkrét művet mondanak, de a szerzőt igen, annyira kapcsolódik a nevemhez.

- Mekkora a CD-sorozat sikere?

- A magyar sajtó kevésbé, a nemzetközi nagyon figyeli. Amint kijön egy új CD, azonnal megjelennek kritikák róla.

- Azért kaptál itthon is elismerést rá a Concero Armonicóval, Gramofon-díjat.

- Igen, örültünk is neki.

- A tanítványokat befolyásolja a munkásságod? Jobban érdeklődnek C. P. E. vagy általában a Bach fiúk, netán más, kevésbé játszott szerzők iránt? Hatalmas a zeneművek szunnyadó, alig előadott hányada. Nyilván a tanításodban is használod, amit kikutattál, feldolgoztál.

- Nemcsak ők kérdeznek, sok kollégám is érdeklődik, honnan lehet egyes kottákat beszerezni.

- Továbbra is foglalkozol kottakiadással?

- Csinálgatom. A korábbi Könemann-kezdeményezés C. P. E. Bach műveiből sajnos az első egyharmad kiadása után abbamaradt, mert a németországi anyavállalat tönkrement. Közben Amerikában indult egy összkiadás, ami a lipcsei Bach Archivval közösen folyik, sorra jönnek ki a kötetek, kettőt közülük én jegyzek közreadóként (az egyik még nem jelent meg). Szóval lassan hozzá lehet férni a darabokhoz. Viszont a kiadványokban sajnos rengeteg a hiba. Erre már a szaksajtó is felfigyelt. Lassan a Collected Misprints nevet viselhetné.

- Ha már a kottánál tartunk, a korábbi interjúkban szó esett róla, mennyire kottahűen játszottál valaha, de ebből kicsit feladtál. Gondolom, azóta még inkább. Korábban ugyanis sok, akkoriban evidens dolgot fel sem tüntettek, tehát kell némi kritikai hozzáállás az interpretációhoz. Aki görcsösen ragaszkodik a leírtakhoz, az a fent említett hibákat is szolgaian átveszi. Mai rutinoddal mennyire bírálod felül a leírtakat?

- Az ilyen kevésbé ismert szerzőknél más a helyzet, mint mondjuk Mozartnál, akinek minden hangját ismeri az előadó. Itt észre sem veszik a hibákat. Emanuel Bachnál meg különösen, mert vannak nála szokatlan, nem várt fordulatok, így ha mondjuk bekerül egy helytelen feloldójel, nem venni észre - velem is megtörtént már. Az azonban már durva hiba, ha egy enharmonikus modulációban a kotta nem jelöli a dupla b-t, csak szimplát. Ezt észre kell venni. Azzal kapcsolatban viszont már nem vagyok annyira naiv, mint régen, hogy mi volt benne a kor előadói gyakorlatában, és mi nem. Sajnos a régizenei mozgalom korai szakaszában elterjedt, hogy akkoriban jól ismerték a tradíciókat. Milyeneket? Minden városban más volt a gyakorlat. Nem ilyen egyszerű ez. Nem ismertek mást, mint ami tíz kilométeres körzeten belül volt, ennyi.

- Aki ennyi hangszeren játszik, mindennap másikon gyakorol? Hogyan tartod karban mindet? Az orgonát kivéve mindened van otthon, több is, még tangenszongorád is.

- ...és egy 20. szd. eleji pianínó is. Igyekszem karban tartani mindegyiken a technikámat, de mindig a következő projektre fókuszálok. Egyébként meg rokon hangszerek. A billentésben van sok közös, de ezekre mindig nagyon rá kell állni fejben, fülben, persze az is igaz, hogy a nagy hangzás után igényel az ember valami egészen mást, finomat. Bach kedvenc hangszere a klavikord volt, otthoni muzsikáláshoz legszívesebben azt használta, esti nyugalmában talán azon improvizált pár órát.

- Olvastam, hogy mostanában modern zongorán is játszol, sőt vezényelsz is modern zenekarokat.

- Igen, ez előfordul, de ritkábban.

- Csak rövid epizód volt?

- Főképp Mozart vagy Emanuel Bach darabokat hívnak néha játszani modern zongorán. Ez nem baj, mert a stílus adja magát. Mindig mondom is a zongoristáknak, hogy ha Mozartot meg Haydnt játszanak modern hangszeren, Emanuel Bachot miért nem?

- Vezényelsz még?

- Egy időben aktívabban csináltam, de aztán rájöttem, erre vannak nálam lényegesen képzettebb emberek. Csembaló mellől „dirigálok" olykor.

- Zeneszerzés?

- Igen, mind gyakrabban. Zeneszerzést végeztem is a konziban, és érdekel is. Ma újra egyre többet komponálok. A Concerto Armonicónak írtam barokk stílusú darabokat is, modernet is. Csembalóra is komponáltam új stílusú műveket. Tavaly mutattuk be egyik darabomat csembalóra és vonósokra. Nem csembalóverseny, inkább a két hangzás kombinációja. Több, abszolút eredetinek hangzó barokk szvitet is gyártottam. Ezeket is játsszuk.

- Stílusgyakorlatok?

- Ez a szó gyakorlássá degradálja ezt a komponálásmódot. Én igyekszem szuverén és teremtő módon használni a régi stílust. Elég rég játszom ilyesmit ahhoz, hogy teljesen bele tudjak helyezkedni. Emellett „modern", meglehetősen meditatív zenéket is szerzek, orgonaműveket, kamaradarabokat. Sokat köszönhetek annak is, hogy Amszterdamban improvizációt tanítok. Zenészeket szembesítek azzal, hogy a leírt zenék eljátszása nem elegendő, hogy tessék valamit produkálni. Ez lelki és mentális szinten nálam is beindít egy termelést, zene produkálását.

- Idézek a 15 éve Malina Jánosnak adott interjúdból: „Számítasz később új szerelemre? - Bizonyára lesznek, sőt tudom is, hogy lesznek ilyenek, és nagyjából azt is tudom, mik lesznek. Erről azonban még nem szeretnék konkrétumokat mondani. Néha az ember verbalizál valamit, ami azután nem biztos, hogy pontosan úgy teljesül, ahogy elképzelte..." . Ma már beszámolhatsz ezekről az álmokról?

- Akkor voltak 18. századi szerzők a fejemben, akikkel szívesen foglalkoznék. Lehet, hogy ma már más gondolatokat forgatok. Először le kell zárni az Emanuel Bach-sorozatot.

- Említetted, hogy a Concerto Armonico egy időben kis híján megszűnt, aztán újra élesztetted. Az első itthoni régizenei együttesek között van, és az alakuláskor, 1983-ban úgy látszott, óriási karriert fog befutni. Aztán éppen a két alappillér, Szűts Péter és Te elmentetek külföldre, majd sokan mások is. Azóta is sokfelé éltek. Nehéz lehet így egyben tartani a csapatot.

- Nem könnyű. Az első szétesés után a lökést az adta, amikor a regensburgi Régi Zenei Napoktól egyszer csak fölhívtak Ouluban, hogy kellene egy hangversenyt adni a Concerto Armonicóval. Akkor egy-két régi taggal és néhány újjal felállítottuk a Concerto Armonico 2-t. Voltak turnéink is és fölvettünk a Naxosnak négy Quantz-fuvolaversenyt is Mary Oleskiewiczcsel. Ennek úgy négy éve. Utána jött egy újabb váltás, akkor friss tagokkal folytattuk és felvettük az utolsó 3 Emanuel Bach CD-t. Most megint kicsit váltunk, némi tagcserével ismét megújulunk. Terveink szerint a jövőben olykor Szüts Péter is újra játszik nálunk, koncertmesterként.

- Mint egy igazi főnixmadár, olyan az együttes. A Zeneakadémián mit tanítasz?

- Csembalót, continuót, kamarazenét, előadói gyakorlatot, hangolástörténetet. Nagyon érdeklődők a hallgatók. Kár, hogy sokan inkább külföldre mennek tanulni, mert olcsóbb. Bécs, Lipcse tele van magyar régizene-növendékkel. Pedig nálunk is nagy múltra tekint vissza a régizenei gyakorlat, és nem ártana új impulzusokkal megújulnia. A régi zene világában sokan még mindig azt csinálják, amit a kezdetekkor, vagy a '80-as években. Szerintem azonban az akkori „tantételek" zöme megkérdőjelezhető. Sok mindenben meg kellene újulni, én is ezen dolgozom. A fiatalok gyakran arra várnak választ, hogyan kell a korábbi régi zenei produkciókból ismert hangzást megvalósítani. Nem kell. Nem kell dogmákba kapaszkodni. Újat lehet és kell is csinálni!

http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=4036&hl=SP%C3%A1nyi

Quantz Concertos CD (Naxos) Receives Still More Critical Acclaim

Mary Oleskiewicz has it all: she’s a skilled writer in the booklet, she’s an avid scholar who besides digging up some of this music has published critical editions of Quantz’s chamber music, and her playing on the transverse flute is pretty fantastic, too. —Music Web International

Johann Joachim Quantz Flute Concertos, performed by Mary Oleskiewicz, traverso; Concerto Armonico, Miklos Spanyi, director, Naxos 8.573120.

Music Web International, reviewed by Brian Reinhart

“Johann Joachim Quantz was the classical era’s leading flute composer and teacher, and he certainly had the era’s most famous student. Frederick the Great, King of Prussia, studied flute and composition with Quantz for three decades, employing the not-much-older man as his court composer. Quantz produced dozens of concertos for Frederick – apparently there are 300, counting other instruments – and the king himself played them with an ensemble.

The scholarship and artistry on display here are first-rate. Everyone plays on period instruments; the continuo switches from harpsichord to fortepiano for the later works. Flute soloist Mary Oleskiewicz personally rediscovered one of these concertos (in A minor) after scholars had presumed it lost in World War II. She very modestly describes the finding in her own booklet note. She also stumbled upon written cadenzas to the concerto in G, possibly copied directly from Quantz’s original score. The booklet does not mention the possibility that it was copied down from an actual improvisation by the king.

Make no mistake: the disc makes fascinating, stimulating listening. Quantz was influenced in his youth by Handel and Vivaldi, and in some ways he stayed in Vivaldi’s compositional school; the works here are scored for small ensembles, sometimes one instrument per part, and often use the ritornello structure. He’s his own man: you can hear this especially in the C minor concerto, the last piece Quantz ever wrote, which is haunted by a dark eight-minute slow movement in F minor. Quantz died before composing the finale, which was written by – who else – Frederick the Great. It is thus the final work of two different composers.

Mary Oleskiewicz has it all: she’s a skilled writer in the booklet, she’s an avid scholar who besides digging up some of this music has published critical editions of Quantz’s chamber music, and her playing on the transverse flute is pretty fantastic, too. Miklós Spányi and his Concerto Armonico will be a familiar sign of high quality to lovers of the CPE Bach series on BIS. Actually, if you like CPE Bach, you’re sure to enjoy this; the two composers share a niche as eccentric, colorful bridges between the baroque and classical eras.

We can only hope that this is the beginning of a series, or that some of the other musicological work Oleskiewicz is up to will be committed to disc similarly. She’s already recorded some Quantz and Frederick sonatas for Naxos and Hungaroton, but given that the C minor concerto is notated as “No. 300”, there’s got to be more stuff of this quality. My ears would be happy to hear it. To think: these world premieres may not have been played by any other flautist since Frederick himself.

http://www.baroqueflutist.com/reviews/yet-more-critical-acclaim-for-cd-of-quantz-flute-concertos-naxos

CD is available here:
http://www.naxos.com/catalogue/item.asp?item_code=8.573120

A középpontban Bach és Mendelssohn

Mikes Éva írása, Fidelio

A Müpa első Régizene Fesztiválja fontos újdonság: a historikus előadások itt a szokásosnál nagyobb közönséghez jutnak el, néhány nap leforgása alatt fontos magyar és külföldi muzsikusok váltják egymást, az ismertek mellett ismeretlen műveket is bemutatva.

A fesztivál tematikája Bach és Mendelssohn köré szerveződik. Nem véletlenül: egyrészt Mendelssohn életművének csak töredékét ismerjük, másrészt a zeneszerző forradalmi szerepet vállalt a mai Bach-kultusz kezdeteinek kialakításában, a zenei historizmus megteremtésében.

...

Január 23-án két hangverseny is várja az érdeklődőket. Délután 5-kor az Üvegteremben Maude Gratton csembalóművész kamarakoncertje teremt meghitt hangulatot, míg este a Fesztivál Színházban a Concerto Armonico válogat két nagy alkotó, Johann Sebastian és Carl Philipp Emanuel oeuvrejéből, Apa és fia zenéje a Bach-dinasztiából címmel. Spányi Miklós, az együttes művészeti vezetője a Bach fiú régi rajongója és kutatója, előszeretettel játssza műveit, ezúttal egyik csembalóversenyét adja elő. Spányi valódi missziót teljesítve 40 (!) lemezre rögzítette Carl Philipp Emanuel valamennyi billentyűs szerzeményét. C. P. E. Bach más barokk szerzőkhöz hasonlóan kevesebb figyelmet kap a pódiumokon, mint megérdemelné. Mendelssohn Bachfelfedezése annyira jól sikerült, hogy kultusza fényében sok más ragyogó csillag alig tud betörni a repertoárba.
Egy ilyen fesztivál jó alkalom az egyeduralom megtörésére is, miközben J. S. Bach múlhatatlan fényéről sem feledkezünk meg. Az apa híres E-dúr hegedűversenyét Ábrahám Márta játssza, Megyesi Schwartz Lúcia négy kantáta- áriáját adja elő, és felcsendül a zenekar tolmácsolásában a fiú E-dúr szimfóniája.

http://fidelio.hu/klasszikus/2015/01/21/a_kozeppontban_bach_es_mendelssohn/

C. P. E. Bach 300

Concerto Armonico Budapest - Billentyűs párbaj


A globalizált gyorséttermek és az uniformizált Steinway-zongorák világuralmának korában hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy voltak olyan korszakok, ilyen volt például a 18. század, amikor a hangszerek sokkal gazdagabb tárházából, többféle típusú, konstrukciójú, hangzású és stílusú instrumentum közül válogathattak a billentyűs játékosok - ráadásul, mint a 18. század utolsó harmadában - egyidőben. A Zeneakadémia Koncertközpont által szervezett C. P. E. Bach-hétvége, amely a 300 éve született, legtehetségesebb Bach-fiú előtt tiszteleg, valódi különlegességeket felkínáló hangversennyel zárul. A legendás billentyűs játékos, C. P. E. Bach egy monumentális, és koncerten ritkán játszott csembalóversenye mellett a Concerto Armonico Budapest művészeti vezetője, Spányi Miklós egy új – de 18. századi stílusú – műve hangzik el, amely a csembaló és vonószenekar együtt-játékának új, 21. századi megközelítését kínálja mind stílusban, mind formavilágában. A koncert zárásaként C. P. E. Bach fortepianóra (vagyis kalapácszongorára) és csembalóra komponált kettősversenye szólal meg. E különleges billentyűs párbajban a Zeneakadémia tanára, Kemenes András lesz Spányi Miklós ellenfele, vagy ha úgy tetszik: muzsikus partnere.

http://lfze.hu/hu/minden-program/-/program/concerto-armonico-budapest--billentyus-parbaj-20141012-1600

Concerto Armonico Fesztivál

(UM) - Fidelio

Október 10-12 között háromnapos fesztivállal emlékezik a háromszáz éve született C.Ph. E. Bachra a Spányi Miklós és Ábrahám Márta nevével fémjelzett Concerto Armonico a Zeneakadémián.

A Zeneakadémia Koncertközpont által szervezett C. Ph. E. Bach-hétvége nyitó hangversenyén keresztmetszetet kapunk a Bach-fiú szonátaterméséből: azokból a művekből, amelyeket a zeneszerző munkaadója, Nagy Frigyes porosz király is szívesen játszott. A mannheimi Zeneművészeti Főiskolán, az amszterdami Konzervatóriumban és a budapesti Zeneakadémián tanító Spányi Miklós 2011-ben alapította az Ensemble MiMaGe kamaraformációt Ábrahám Mártával és Schweigert Györggyel, amelyhez plusz tagként Bálint János Liszt-díjas fuvolaművész csatlakozik.

A második nap programja az "Ünnepi hangverseny Nagy Frigyes udvarában" - címet viseli. A műsoron a 18. századi úgynevezett "berlini iskola" három meghatározó zeneszerzőjének egy-egy concertója, egy hegedű-, egy csembaló-, és egy fuvolaverseny szerepel. A korszak egyik legjelentősebb hegedűművésze, a cseh Franz Benda huszonnégy évesen került a porosz király udvarába, s ott működött haláláig. Christian Friedrich Schale két évvel Benda után, 1735-ben lett a berlini udvar muzsikusa csellistaként és kamarazenészként. C. Ph. E. Bach pedig messze kitűnt Nagy Frigyes udvarának káprázatosan gazdag zenei életéből, s bár elsősorban billentyűs szerzőként tartjuk számon, nem kerülhette el, hogy ne írjon az igencsak fuvola-centrikus berlini udvarban néhány fuvolaversenyt is - talán a kor legnagyobb fuvolása, a porosz udvar legbefolyásosabb zenésze, Johann Joachim Quantz, esetleg a kitűnő (bár repertoárban oly kritikus) fuvolajátékos, Nagy Frigyes számára. A zenetörténeti kuriózumokat felvonultató hangversenyen a Concerto Armonico koncertmesterén és művészeti vezetőjén, Ábrahám Mártán és Spányi Miklóson kívül az együttes rendszeres szólistája, Bálint János kap majd szólószerepet.

A hétvége valódi különlegességeket felkínáló hangversennyel zárul. A legendás billentyűs játékos, C. Ph. E. Bach egy monumentális és koncerten ritkán játszott csembalóversenye mellett a Concerto Armonico Budapest művészeti vezetője, Spányi Miklós egyik új műve hangzik el, amely a csembaló és a vonószenekar együtt-játékának új, 21. századi megközelítését kínálja mind stílusban, mind formavilágában.

http://fidelio.hu/klasszikus/2014/09/26/concerto_armonico_fesztival/ 

Concerto Armonico évadnyitó

A szezonnyitó koncerten, szeptember 14-én három versenyművet és egy zenekari művet szólaltat meg az együttes a Budahegyvidéki evangélikus templomban.

Az 1983-ban alakult Concerto Armonico kamarazenekar a legizgalmasabb hazai régi zenei együttesek egyike. A Spányi Miklós művészeti vezetésével működő zenekar komoly feltűnést keltő hazai bemutatkozását követően külföldi koncertfellépések és fesztiválok során tette nemzetközileg is ismertté és elismertté a nevét. A Concerto Armonico lemezfelvételei közül kiemelkedő jelentőségű a C. Ph. E. Bach összes billentyűs versenyművét közreadó 20 CD-ből álló sorozat a BIS gondozásában, amelyet világszerte valóságos szenzációként ünnepeltek a lemezkritikusok.  

Műsorukon ekként kötelező elem az idén 300 éves Bach-fiútól és kortársaitól is egy-egy művet választani. C. Ph. E. Bach d-moll fuvolaversenyét a Liszt-díjas Bálint János, F. Schale csembalóversenyét Spányi Miklós, Vivaldi szinte sosem játszott remek h-moll hegedűversenyét pedig az együttes koncertmestere és kiváló szólistája, Ábrahám Márta szólaltatja meg. Az őszi szezon nagyszabású rendezvénye lesz még a Zeneakadémiával közösen szervezett több napos, Carl Philipp Emmanuel Bach munkássága előtt tisztelgő esemény, ahol a Bach szakértő Spányi Miklós művét is bemutatja az együttes. 

http://fidelio.hu/klasszikus/2014/09/02/concerto_armonico_evadnyito/ 

Harminc éves a Régi Zenei Napok

Június 21-28. között Fertődön rendezi meg a Filharmónia Magyarország hazánk első, máig legrangosabb historikus zenei fesztiválját abban az Esterházy-kastélyban, ahol Joseph Haydn is húsz évig élt és alkotott. Neves, szakmailag elismert külföldi előadóművész-professzorok várják mesterkurzusaikkal a világ minden tájáról érkező zenészeket, a régi zene megszállottjait. Emellett rangos koncertek, programok tarkítják a fesztivált. 

A fesztivál nyitánya a Múzeumok Éjszakájának napjára esik; ezen a napon a Sonatores Pannoniae Együttes reneszánsz kori toronyzenékkel csalogatja a közönséget, este pedig különleges program várja azokat, akik a múzeumok éjszakáját Fertődön, a kastélyban töltik: a Capella Savaria koncertjén a Marionettszínházban elhangzik Bach Vivaldi-átirata, az a-moll versenymű ritkán hallható, eredeti négy csembalóra írott változatban. Két kiváló fiatal énekes, Baráth Emőke és Szigetvári Dávid kelti életre Händel opera- és oratórium-hőseit. 
A fesztivál következő napján Nancy Argenta és Ingrid Attrot kanadai sztárénekesek Joseph Haydn és kortársai dalaiból állították össze programjukat, amelyet kizárólag itt és ezen a koncerten adnak elő. Haydn, Beethoven, Schubert és Mendelssohn mellett a korszak jó néhány elfeledett komponistájának műveit is megidézik a Rédai Csinszka által kísért műsorban a kastély csodálatos Sala Terrenájában.
A fesztivál egy koncert erejéig a soproni Szent György templomba látogat, ahol Magyarország legrégebbi, eredeti állapotában helyreállított historikus orgonáján szólalnak meg a reneszánsz kor 14-15. századi kódexekben fennmaradt orgonaművei, németalföldi, itáliai, angol és francia különlegességek Soós Gábor előadásában.
Július 24-én Széll Rita tánctörténész délutáni előadását követően az év legrövidebb éjszakáján meghitt hangulatú, családias Notturno-muzsikálást szerveznek a vendégprofesszorok spontán közös közreműködésével a kastély sejtelmes sötétségbe burkolózó Pálmaházában. Másnap a kiváló fiatal orosz hegedűművész, Dmitrij Szinkovszkij, Alexandra Koreneva csembalóművész és Szászvárosi Sándor gordonkaművész „Itáliai utazások" című műsorát hallhatja a közönség.
Erik Bosgraaf, a virtuozitásáról híres fiatal holland furulyaművész és Nicholas Parle ausztrál csembalóművész Fertődön fognak először találkozni életükben, és közös koncertjükön zenéjükkel körbejárják a barokk Európát a Németalföldtől Spanyolországig, Itáliától Angliáig az Eszterházy kastély dísztermében. A Spányi Miklós csembaló- és orgonaművész által vezetett Concerto Armonico a háromszáz évvel ezelőtt született C.Ph.E. Bach emléke előtt tiszteleg.
A fesztivál utolsó napjának délutánján a mesterkurzusok résztvevőinek zárókoncertjét hallhatjuk a kastélyban, majd ezt követően a fertőszentmiklósi katolikus templomban Bach h-moll miséje hangzik el az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével. A régizenei fesztivál barokk táncházzal és korhű ruhákban táncolt historikus táncokkal záró bállal tesz pontot a jubileumi eseményre.

 http://fidelio.hu/klasszikus/2014/06/12/30_eves_a_regi_zenei_napok/

Zene és sport - Liszt-kukacok Akadémiája

Műsor: 

G. F. Handel: G-dúr concerto grosso Op.6/1

J. S. Bach:  V. Brandenburgi verseny

 

Ábrahám Márta (hegedű); Bálint János (fuvola); Spányi Mikós (csembaló) Concerto Armonico Budapest (művészeti vezető: Spányi Miklós, koncertmester: Ábrahám Márta)  
Műsorvezető: Fazekas Gergely

 

Az iskolások között vannak matekosok, vannak magyarosok, vannak „föcisek” vagy éppen „törisek”. A különféle szubkultúrák persze nincsenek zárva egymás előtt, s különösen szabad köztük az átjárás, ha a zenéről van szó. Hiszen a zenének mindenhez van kapcsolódási pontja: a matematikáról éppúgy sok mindent elárul, mint az irodalomról, a földrajzról vagy akár a sportról. A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata, vagyis a Liszt-kukacok Akadémiája keretében megvalósuló négy kistermi koncert az utóbbi négy területre merészkedik ki, harmadik alkalommal zene és sport összefüggései után kutatva? Ki kit győz le a hangversenyen? Kell-e edzenie egy billentyűs játékosnak az ujjait? Mit jelent a csapatjáték a zenében? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a felső tagozatos általános iskolásoknak meghirdetett koncert, amelyen a Spányi Miklós és Ábrahám Márta vezette Concerto Armonico játszik Bach és Händel-műveket – sportolókat megszégyenítő intenzitással.

http://lfze.hu/hu/minden-program/-/program/zene-es-sport-20140413-1100

 

Bach in fashion - interview by Adrian Horsewood, (Early Music Today Magazine)

No, not that one – Adrian Horsewood talks to MIKLÓS SPÁNYI, on track to become the only person to have recorded every note of C. P. E. Bach’s keyboard music.


Mozart is said to have remarked to his patron Gottfried van Swieten that 'Bach is the father, we are the children' – yet the recipient of this compliment was not Johann Sebastian, but his son Carl Philipp Emanuel, the 300th anniversary of whose birth falls this year. C. P. E. Bach rose to greater heights of fame during his life than his father ever achieved during his, but was then almost totally forgotten within half a century of his death.
Hungarian keyboardist Miklós Spányi, who has just finished recording the complete keyboard concertos of C. P. E. Bach on the Swedish label BIS Records, points out that ‘during the 19th century the new, Romantic styles were simply considered “better”’. The younger Bach’s plunge into obscurity was little helped by the great renaissance of his father’s music from the time of Mendelssohn and Schumann onwards; as Spányi ruefully remarks, ‘How many books on music history or about J. S. Bach’s life have condemned the Bach sons to mere valueless shadows of their father?’
Spányi’s own interest in C. P. E. Bach began over 25 years ago, and he credits this long process of study and familiarisation as seminal to his development as a musician. ‘When I started to play his music – at least what I found in libraries at that time – I was not just enchanted, but realised that I had to become acquainted with his whole oeuvre. At that time this was not so easy due to the lack of editions; later on I began collecting the principal sources of his keyboard music and this way I soon got an overview of his output. The fascination did not cease, and via his music a whole new musical world opened to me; my basic ideas about music and performance changed.’
Spányi made his first recording of music by C. P. E. Bach in 1989, but it was not until 1995 that he managed to convince Robert von Bahr, the visionary founder and owner of BIS, of the merit of undertaking what was at that point an open-ended task. ‘In the 1990s the CD market was still very amenable towards huge complete recording projects, and BIS has always been a very innovative
company,’ says Spányi. (It no doubt helped his cause that another ‘complete’ Bach project on BIS, the cantatas of Johann Sebastian, started in the same year and also began to attract critical acclaim.)
As Spányi’s series of concerto recordings took off, with new discs appearing roughly every six months, he scored a further success when von Bahr agreed to launch a second, side-by-side series of the keyboard sonatas of C. P. E. Bach. This is now at volume 27, with a further dozen or so discs still to come. Yet his passion for the man and his music still remains: ‘Just as ever, I am still fascinated by his very personal style, already present in his earliest compositions. It was a long time until I understood how consequently C. P. E. Bach’s works are structured; building up organically from the smallest melodic structures to great forms (even in his most fantasia-like “free” compositions) is something he inherited from his father.’
Spányi is renowned for his proficiency on many historical keyboard instruments, and both of the aforementioned recording cycles are notable for the number used. ‘My aim in both series was to present the works on the types of instruments which C. P. E. Bach could possibly have played on, and ones representing a sound typical of the period. In fact we do not know exactly which instruments he had access to, and his lifespan covers the very period of instrument building when the greatest variety of instruments was invented and used at the same time.
‘In long series like ours one could and should use a huge range of instruments in order to demonstrate the situation in the 18th century, but this is impossible for practical reasons: many 18th-century
instrument types are not being built today, and recording on instruments in museums has its drawbacks. A final argument is limited budgets, too. Despite these problems, I introduced rather a lot of instruments in the series. In the concertos I have used three different types of harpsichord, two tangent pianos (Tangentenflügel) and two different fortepianos; in the solo series the clavichord, C. P. E. Bach’s favourite keyboard instrument, has a leading role – I have recorded on four different clavichords alone – besides all the fortepianos and tangent pianos. A few discs on harpsichord and some more on tangent piano are coming out soon.’
Despite the fanfare with which the 20th and final volume of concertos has appeared, Spányi is disappointed by the paucity of events this year that celebrate the composer; there are no festivals taking place centred on his music. ‘I have a few clavichord recitals this year, and a significant C. P. E. Bach weekend is being organised for Budapest in October, with concerts, lectures and workshops – and the recording of the solo works continues ... ’

Nagy Frigyes muzsikusa

Bokor Gabriella interjúja


C. Ph. E. Bach billentyűs hangszerre írott versenyműveinek felvételéért a Concerto Armonico együttese nyerte el a Gramofon magazin "Az év lemezsorozata"-díját. A zenekar alapítójával és művészeti vezetőjével, Spányi Miklóssal, valamint a koncertmesterrel, Ábrahám Mártával a háromszáz éve (1714-ben) született zeneszerzőről beszélgettünk.

Olyan régóta foglalkozik Carl Philipp Emmanuel műveivel, hogy talán már azt is érzi, milyen személyiség lehetett.

Spányi Miklós: Rendkívül precíz ember, aki olyan értelemben csatlakozik a bachi hagyományokhoz, hogy különösen fontos számára a struktúra. Az olykor extrém zenei nyelve miatt az a hamis kép alakult ki róla, hogy csapongó figura lehetett, jóllehet az életében ennek semmiféle nyoma nincs. Egy eléggé hétköznapi személyiséggel állunk szemben, akiről nehéz lenne regényt írni. Precízen végezte a napi munkáját, és igazi maximalista volt: sokszor átdolgozta a darabjait, mert gyakran nem volt megelégedve a végeredménnyel, az udvari feladatait pedig valószínűleg hol több, hol kevesebb kedvvel,  de mindig lelkiismeretesen látta el. Tudni lehet róla, hogy apjához hasonlóan ő is nehezen tartotta kordában a kritikus megjegyzéseit, állítólag Nagy Frigyesről is többször morgott valamit muzsikálás közben, amikor saját királyát kísérte az udvarban. 

Egy kreatív elmének bizonyára nem esik jól, ha korlátozzák az alkotásban, neki pedig komponálás közben a hierarchiában jóval felette álló uralkodó muzsikusi képességeihez is alkalmazkodnia kellett.

SM: Igen, ugyanakkor eleinte - az udvari szolgálat első tíz-tizenöt évében - ez inspiráló környezet is lehetett a számára, tekintettel arra, hogy Frigyes nem akármilyen zenész volt. Sokan amatőrnek gondolják, pedig kiemelkedő fuvolás volt, aki hihetetlen produkciókra volt képes. Később technikája kissé megkopott a köszvény és a fogproblémák miatt, de fiatalon a legprofibb fuvolaművészekkel is felvehette a versenyt. Tudjuk róla, hogy nem akart király lenni, legszívesebben csak művészetekkel foglalkozott volna. Nemcsak tehetséges muzsikus volt, de remekül is írt. 

Philipp Emanuel művei a mai hallgató számára meglehetősen szokatlanok, számomra például kissé hűvösnek tűnnek. 

SM: Pedig elvileg a jó zene - így természetesen ez is - mindig hat a szívre, a szívcsakrára. Mondom ezt annak ellenére, hogy én sem hangsúlyoznám túl ezeknek a kompozícióknak az érzelmességét. Van egy emocionális és egy strukturális oldaluk, és mint minden jó zenénél, a kettő fedi egymást. 

Ábrahám Márta: Én nagyon izgalmasnak találom a zenéjét. Hegedűre sajnos nem sok darabja született, így inkább billentyűs versenyművek által ismerkedtem meg vele. Egészen különleges világ ez, a humortól kezdve a titokzatosságon keresztül sok kísérletező ötlet, formai újdonság van benne, és ezeket mindig érdekes felfedezni. Én az utolsó három lemez felvételében vettem részt, azóta csinálom a koncerteket is, és mindkettő óriási élmény. Legelőször, az első néhány órában - amíg a díszítéseket tisztáztuk - furcsa volt nekem a zene, mert hát ez egy külön világ, de aztán gyorsan ráállt a fülem és a kezem is. Azért érdekes számomra, mert billentyűs szerzőként feltűnően nem hegedűszerű Bach gondolkodásmódja, ugyanakkor abban az értelemben mégiscsak hegedűszerű, hogy zeneileg teljesen jól megoldható és izgalmas az összes kompozíció. Azért volt néhány eset, amikor a megoldásnál hegedűs szempontból el kellett térnünk a szokásostól. 

Kik hallhatták ezeket a darabokat elsőként, vagyis milyen lehetett az első közönség?

SM: Két lehetőség volt: az első - és ez fordult elő ritkábban -, hogy a Philipp Emmanuel Bach-féle billentyűs versenyműveket a nagy, udvari hangversenyeken játszották. Lehet egyébként, hogy egy ilyen koncert számunkra kiábrándító lenne, mert ott muzsikálás közben élénk társadalmi élet folyt. A közönség beszélgetett, evett, sokan kártyáztak, Nagy Frigyes édesanyja például csak akkor tette le a kártyát, ha valaki nagyon jól játszott. A másik, ennél tipikusabb helyzet az volt, hogy valamelyik berlini arisztokrata palotájában rendezték a koncertet. Berlin nagyon modern hely volt, hetente többször szerveztek ilyesfajta házi hangversenyt, és ezeken a legelitebb közönség jelent meg. A vendégek többnyire zeneértők voltak, ha tehát egy ilyen alkalommal összejött harminc-negyven-ötven ember, annak a nagy része értette, mi történik a darabban. Vagyis nem a nagyközönség számára játszottak, hanem kimondottan értő füleknek.  

Akkor itt a meghívottak nem társadalmi életet éltek, hanem hallgatták a muzsikusokat?

SM: Valószínűleg jobban odafigyeltek, mint egy nagy, nyilvános koncerten. Ezt nem tudhatjuk pontosan, azt viszont igen, hogy ezekre az alkalmakra olyan darabok születtek, amelyekből kiderül: a zeneszerző számított arra, hogy ha elrejt a műben valami kis finomságot, azt a közönség észlelni is fogja. 

Mennyire lehet és kell egyáltalán visszaadni a korabeli hangzást? Szükség volt például ehhez a munkához egy új, másfajta hegedű beszerzésére?

ÁM: Nem kellett új, két hegedűm van - kétszáz évesnél is idősebb mindkettő -, és cserélgetem őket. Ezt a zenét az erősebb, szólisztikusabb hangú hegedűmön játszom. Törekszünk a hangolással is az autentikus hangzásra, ezért a lemezek 415-ös hangolással készültek, bélhúros hegedűkkel. Természetesen Miklós is a legautentikusabb hangszereket választotta ki. 

SM: Mindig kell kompromisszumot kötni, mert egy ilyen húszlemezes sorozatnál, mint amiről szó van, fel lehetett volna sorakoztatni akár húsz különböző hangszert, dehát nincs az a lemezcég, amelyik ezt kifizetné. Másrészt azért hetven százalékban sötétben tapogatózunk, hiszen a darabokat mindig azon játszották, ami rendelkezésre állt, és nem tudhatjuk, hogy melyik berlini családnál épp milyen hangszer volt. Felmerült a hangolás kérdése is, erről sem tudunk sokat. A historikus felfogást képviselő, barokk együttesek nagyjából egy fél hanggal mélyebben szoktak játszani a mai hangolásnál, de lehet, hogy ez Berlinben egy egész hanggal mélyebben is szólhatott. Ugyanakkor - ha fogták a kottát, elutaztak, és a darabot egy másik városban is eljátszották, előfordulhat, hogy ott meg egy fél vagy egy egész hang különbség is volt a berlini előadáshoz képest. Tehát nincs ilyen, hogy „hogyan szólhatott", mert mindig alkalmazkodtak a helyi lehetőségekhez. Az is megtörténhetett, hogy egy darabot egyik nap egy nagyobb zenekar játszotta, másnap csak négy vonós, minden lehetséges volt. 

A  korabeli előadási szabályokhoz - például ahhoz, hogy ki, hol ült vagy állt a zenekarban - mennyire ragaszkodnak?

SM: Erről is keveset tudunk, gyanítani lehet, hogy akkoriban egy zenekar nagyon másképpen ült vagy állt, mint ahogy ez kialakult a 19-20. században.

ÁM: Valószínűleg kísérleteztek saját körükben is, meg nyilván a helyi adottságok is szerepet játszottak. Ahogy Miklós is mondta, 100 kilométerrel odébb, egy másik városban teljesen más szokások éltek. Ezt a kísérletező szellemet mi is képviseljük, például szólamokat cserélgetünk. A felállást is szabadon kezeljük, a próbateremben előfordult már, hogy épp egymásnak háttal álltunk. Próbálkozunk mindenféle megoldással, az adott pillanatban kialakul valami, amit akkor jónak érzünk, de ehhez egy hét múlva már nem feltétlenül ragaszkodunk. 

Mi a fontosabb? Feléleszteni és követni a hagyományt, vagy a darabokat a mai korra adaptálni és mai nyelvezettel játszani?

SM: A kettő állandóan ötvözendő, és nem is nagyon tudunk mást csinálni. Ahhoz, hogy úgy gondolkozzunk és érezzünk, mint például 1760-ban, át kellene mosni a génjeinket. És hát valljuk be, hogy a zenetudomány nem egzakt tudomány, bizonyítani sokszor nem is lehet az elképzeléseket, csak teóriákat felállítani. Az elmúlt harminc évben a régizene-játékban megtapasztaltuk, hogy rengeteg elmélet született, ami aztán néhány évvel később már elavult. Túl sok teóriát tehát nem érdemes felállítani, mert úgyis megtaláljuk az ellentétét a dolgoknak. Annak ellenére, hogy Carl Philipp Emanuel a poroszosnak mondott Berlinben élt, ahol minden nagyon katonás és rendszerezett lehetett, az akkori emberek, muzsikusok sokkal szabadabbak voltak a gondolkodásmódjukban és cselekedeteikben, mint azt mi ma, 21. századi, racionális emberként elképzeljük róluk. 

http://fidelio.hu/klasszikus/2013/12/23/nagy_frigyes_muzsikusa/ 

A Gramofon - Magyar Klasszikus Zenei Díj 2013

Értelem és érzelem harmóniája

Értelem és érzelem harmóniája - találkozás Spányi Miklóssal

A Bach-fiúknak megvolt az a szerencsétlensége, hogy őket is Bachnak hívták: az utókor szerint volt a nagy Johann Sebastian, és voltak a "gyerekek". Tény, hogy az igazán nagy mesterhez nehéz bárkit is hasonlítani, de éppen Carl Philipp Emanuel az, aki megállja a helyét az édesapja mellett - méghozzá két lábon. Spányi Miklós, a 300 éve született "hamburgi Bach" műveinek világszerte elismert tolmácsolója, a Concerto Armonico vezetője újra többet tartózkodik Magyarországon. Nemrég fejezte be a zeneszerző concertoinak lemezösszkiadását, a svéd BIS gondozásában. A történetnek azonban nincs vége, sőt... a Gramofon szerkesztősége és kiadója 2013-ban Spányi Miklósnak és a Concerto Armoniconak ítélte a Magyar Klasszikus Zenei Díjat.

A nemzetközileg is jegyzett billentyűs művész nemrég új életet kezdett Mannheimben, ahova több, mint két évtizedes finnországi tartózkodás után költözött. A mannheimi zeneakadémián tanít, de "átjár" Amszterdamba is órákat tartani, valamint kéthetente a budapesti Zeneakadémián is oktat. Régizenei érdeklődése már zeneakadémista korában kialakult; talán éppen ezért merül fel a kérdés, hogy miért Finnországot választotta célpontként 1990-ben. "Ismerősökön keresztül sokfelé érdeklődtem, merre kaphatnék állást külföldön - meséli Spányi Miklós. - Szimpatikusnak tűnt északon eltölteni ki időt; még ha kissé túl északira sikeredett is ez a letelepedés, a Helsinkitől hatszáz kilométerre északra fekvő Oulu városában. Régizenész szemmel valóban periférikusnak tűnhet, de például fantasztikus hangszerpark állt a rendelkezésemre, amit Magyarországon, a kádári idők végén nehéz lett volna magamnak előteremteni. Az anyagi hátterem megvolt, hogy beszerezzek klavikordot, csembalót, orgonát, illetve egy olyan intézmény állt mögöttem, a később főiskolává alakult helyi konzervatórium, amelynek mindez fontos volt. Azért is szívesen mentem Finnországba, mert orgonista is vagyok, és az országnak érdekes az orgonaparkja. Ez akkoriban vonzott, hiszen itthon nemigen lehetett elfogadható állapotú orgonával sem találkozni - pláne nem historikussal."

Rendszeres periodicitás

Az, hogy távol került a régizenei központoktól, nem jelentett akadályt, hiszen Európa-szerte koncertezett. Az utóbbi években azonban - mint mondja - szűkültek a fellépési lehetőségek, csökkent a piac; mindehhez hozzájárult, hogy Finnországban sem éppen pozitív módon alakították át a zeneoktatást. "Olyan döntések születtek, amelyekről ma már mindenki látja, hogy rosszak voltak. Engem is hátrányosan érintettek a reformok, ezért kezdtem más lakhely után nézni. Nem vagyok annyira öreg, hogy ne tudjak új életet kezdeni" - vallja. Annyiban azonban életmódváltást is jelentett a költözés, hogy mostanában már Budapesten is rendszeresen megfordul, s így zenekarával, a Concerto Armonicoval is intenzívebben tud foglalkozni. A 2013-as Zempléni Fesztiválon nagysikerű hangversenyt adtak, december 29-én pedig a Zeneakadémián lépnek fel. A 300 éve elhunyt és 360 éve született Arcangelo Corelli művei mellett Bach, Vivaldi, és saját alkotásai szerepelnek - de erről majd később. A Concerto Armonico a nyolcvanas évek végén alakult, pusztán a zenélés öröme végett, majd jöttek sorra a koncertek, amiben nagy szerepe volt annak, hogy Spányi Miklós a nyolcvanas években két franciaországi csembalóversenyt is megnyert. "Rendszeresen koncerteztünk, de periodikusan működtünk" - fogalmaz. "Ez a zenekar olyan, mint egy márka: többször cserélődött a tagság, de a profil megmaradt. Tagságát tekintve a Concerto Armonico már harmadik generációs együttesnek nevezhető. Amikor nem vagyok Magyarországon, Ábrahám Márta koncertmester vezeti a próbákat, és ez vonós játéktechnikai szempontból igen szerencsés. Egyelőre nincs olyan sok koncertünk, de remélem, ez a közeljövőben változni fog. Jelenleg szponzorokat és fenntartót keresünk, mert nemcsak magunkra vagyunk utalva, hanem magunkra is vagyunk hagyva. Kezdetben a Hungarotonnál készítettük lemezeket, majd a svéd BIS kiadónál vágtunk bele a több évtizeden átívelő vállalkozásba: rögzítettük Carl Philipp Emanuel Bach zenekarra és billentyűs hangszerre írt valamennyi versenyművét, valamint tizenkét zenekar-kíséretes billentyűs szonatináját, azaz összesen hatvankét művet. Ennek a sorozatnak az utolsó darabjait (néhány CD erejéig egy finn együttessel is) ismét Budapesten vettük fel. Az utolsó, huszadik album nemrég jelent meg. Emellett zajlik a szóló billentyűs művek felvétele: a negyven lemezesre tervezett sorozatból már csak tíz-tizenkét lemez hiányzik."

Beethovennek is rokona

Carl Philipp Emanuel Bach születésének 2014-ben ünneplik a háromszázadik évfordulóját. Az Egyesült Államokban már elindult a kotta-összkiadás, ennek kötetei jelenleg körülbelül százhúsz centimétert foglalnak el a polcon - mutatja Spányi Miklós. A tervek szerint jövőre kellett volna teljessé válnia, de ez nem fog megvalósulni. "Philipp Emanuel Bach a maga korában billentyűs virtuózként és specifikusan billentyűs zeneszerzőként vált ismertté - folytatja a művész -, de más műfajokban is alkotott: például az akkori gyakorlat szerint triószonátákat írt, maroknyi szimfóniát, amivel szokás volt megnyitni vagy lezárni egy ünnepélyes alkalmat. Ő Hamburgban olyan tisztséget töltött be, mint az édesapja Lipcsében: egyházzenei igazgató lett - keresztapja, Telemann utódaként. Ennek megfelelően egyházzenei műveket is komponált - pontosabban összeállított, ez érdekes kérdés. Abban az időben az eredetiség nem számított követelménynek; a lényeg az volt, hogy valami elhangozzon vasár- vagy ünnepnapon az istentiszteleten, illetve az ünnepélyes keretek között megrendezett hamburgi lelkész-beiktatásokon. Kantátái és passiói sok saját anyagot tartalmaznak, de keresztapjától, édesapjától és másoktól is vett át tételeket. Ezeket a műveket lehetne akár összeállításoknak, pasticcióknak is nevezni. A közönség talán még szívesen is fogadta a meglepetésszerűen felbukkanó ismerős dallamokat, tételeket. Ezzel szemben a koncertpódiumra írt művei - a billentyűsök mellett például a tizenegy oratórium és passiókantáta - 100 százalékig saját szerzeményei."
Spányi Miklós ma Philipp Emanuel Bach egyik szakértőjének számít. Személyes érdeklődése még tanulóéveire nyúlik vissza, de az is e mellőzött életmű felé terelte, hogy 1988-ban ünnepelték a zeneszerző halálának kétszázadik évfordulóját, az akkor újonnan alakult Concerto Armonico pedig rendszeresen kapott felkérést, hogy játsszák a műveit. "Akkor még nehéz volt kottákat szerezni, de nagy fáradtsággal sikerült összegyűjtenünk, amiket szerettünk volna. Ezek a felkérések lendületet adtak az együttesünknek, és természetesen ma is műsoron tartjuk a mester alkotásait. Igaz, hogy egyre több műve hangzik el világszerte, de úgy látom, a billentyűs művészek legtöbbször ugyanazt a négy-öt szonátát játsszák a mintegy másfélszáz közül, mintha a többi nem is létezne. Hogy miért szép a zenéje? Ezt nem könnyű megmagyarázni. Korai romantikus modor, szélsőségekre való törekvés jellemzi, és szívesen használt erőteljes effektusokat. Zenéjében egyfelől az Empfindsamkeit és a Sturm und Drangként ismert irodalomtörténeti hatás csapódik le, másfelől egyik fő ismertetőjegye a szervezettség. Minden zenei sejtnek, motívumnak megvan a maga helye, természetesen nem függetlenül az apai örökségtől. Philipp Emanuel Bach világa érzelemgazdag és strukturált, stilárisan leginkább Beethovennel rokon. Mint testvéreinek, sajnos neki is kijutott abból a 'szerencsétlenségből', hogy őt is Bachnak hívták. A 19. században szárba szökkent, egyfelől rendszerező, másfelől sok mindent romantikus füstfelhőbe burkoló zenetörténet-írás úgy interpretálta, hogy volt Johann Sebastian Bach, és voltak a többiek, a Bach-fiúk, akik kevésbé jó zenét írtak. Tény, hogy a nagy Bachhoz nehéz bárkit is hasonlítani, de éppen Carl Philipp Emanuel az, aki megállja a helyét az édesapja mellett. Méghozzá két lábon."

És a kísérletező szellem?

 Akik hallották a Concerto Armonico koncertjét a Zempléni Fesztiválon, új oldaláról ismerhették meg Spányi Miklóst: együttesével ugyanis saját művét, 18. századi stílusban írt szvitjét is megszólaltatta.

"Már hatévesen komponáltam, a zongora mellett zeneszerzést tanultam a Bartók konziban, illetve a Zeneakadémián is elvégeztem egy évet Szokolay Sándornál. Úgy éreztem, hogy a régi korok zenéje kitölti minden időmet, ezért abbahagytam a zeneszerzés-tanulást. Utólag sajnálom, de valószínűleg nem lett volna más megoldás. Bár nem vagyok diplomás zeneszerző, ma is szívesen komponálok. Ha már egy régizenei profilú együttessel zenélek, miért ne lehetne komponálni ebbe a profilba illeszkedően? Inspirál, hogy itt egy zenekar, itt egy koncert, és a közönségnek eljátszhatjuk a darabomat. A decemberi estünkre újat írok, amivel akaratlanul is a 18. század első felének gyakorlatához kapcsolódunk: egy adott művet ritkán adtak elő kétszer."
Elbeszélgettük az időt, így Spányi már csak röviden szól a mai régizenei gyakorlatról, amiről újabb oldalakat lehetne megtölteni izgalmas olvasnivalóval. Spányi Miklós elmondja: eltűnt az a kutató, újraértelmező attitűd, ami az 1960-as és az 1970-es években meghatározta a historikus előadásmódot, és ez akkor is baj, ha a negyven-ötven évvel ezelőtti interpretációk nemegyszer téves elgondoláson alapultak. "Ma már nem nagyon találkozom kísérletező szellemmel. Noha akadnak szubjektív, a szélsőségekre nyitott interpretációk, ezek inkább egyéni intuíciókon, mintsem történeti kutatásokon alapulnak. Nem hiszem, hogy a korhűnek nevezett zenélés minden mozzanatát kordokumentumokkal kellene alátámasztani, de ha belelapozunk 18. századi tudományos jellegű zenei könyvekbe, akkor azt látjuk, hogy ami ma történik például hangszerválasztás terén, annak 70-80 százaléka ellentmond mindannak, ami azokban olvasható."  

 

Megvannak az idei Gramofon Díjasok

Spányi Miklós és a Concerto Armonico kapja a Gramofon Magyar Klasszikus Zenei Díjat, Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője pedig a Gramofon Magyar Jazz Díjat veheti át pénteken este a Gramofon című zenei folyóirat díjkiosztóján.


http://mno.hu/grund/megvannak-az-idei-gramofon-dijasok-1200330 

C. P. E. Bach: Billentyűs versenyművek - 19. rész, Spányi Miklós, Concerto Armonico

Zay Balázs kritikája

"Kiemelkedő teljesítmény. Jobb historikus zenekari teljesítményt felfedezni sem tudok. Az Ábrahám Márta és Spányi Miklós vezette Concerto Armonico precíz, finom: ugyanakkor nemcsak zenetudományban, nemcsak aktuális előadói praxisban gondolkodnak, hanem magában a zenében mozognak, megannyi színezéssel és árnyalással. Napjaink egyik valóban nagy lemezprojektjének 19. darabján a hamburgi Bach négy billentyűs versenye szerepel: kettő 1771-ből, kettő 1778-ból. Spányi okosan két hangszert használ. Nagyon jó a csembalón megszólaltatott két korábbi darab után fortepianón hallani a következőt - a műfaj fejlődésének későbbi állomásai villannak be. S ami külön érdekes, hogy a párdarabot Spányi ismét csembalón adja elő, talán az így igen pazarul zengő cadenza miatt. Ez a váltás sokat megmutat a hangszer- és műfaj-fejlődés, az ebből adódó szép elágazások gazdagságából, mindezek egymásra hatásából. A hallgató a fortepiano után másképp érzékeli a csembalót: felsejlik, hogy ami a zenekaron belül hangzik, valójában részben előtte van. Ezt persze egy régi, az önkényesebbtől kevésbé visszariadó hangmérnöki beállítás gond nélkül megtenné, csak akkor éppen a korhű hangzáson esne csorba. Az előadók nagy érdeme pedig az, hogy élvezetes zenélés közepette felelnek meg a zenetudományi elvárásoknak. Carl Philipp Emanuel Bach hatalmas billentyűs versenymű oeuvre-jét épp csak megismerni kezdi a világ elsősorban e sorozat révén. Megjegyzem, hogy a művek egyediségét jobban kiemeli, az előadásukban rejlő lehetőségeket közvetlenebb módon szemlélteti a fortepiano, így örülnék, ha gyakrabban esne e hangszerre a választás. Mindenesetre a sorozat bizonyítja, hogy érdemes lenne ezt az oeuvre-szegmenst élőben is gyakran előadni."

 

Tisztelgés a barokk mesterek előtt

Fidelio

Augusztus 14-én a Concerto Armonico ad barokk zenei ízelítőt Sárospatak református templomában este nyolc órától. 

A barokk együttes műsorának első részét - tisztelegve a 2013-as Corelli-évforduló előtt - olasz mestereknek szenteli. Corelli két szonátáját egy barokk stílusban, kimondottan a zenekar számára írt Spányi-szvit ősbemutatója, és Ábrahám Márta interpretálásában egy Vivaldi-hegedűverseny keretezi. Az 1983-ban alapított Concerto Armonico repertoárja elsődlegesen Nagy Frigyes porosz király udvarában kialakult "berlini iskola" jelentős zeneszerzőinek műveire fókuszál. A történelem legnagyobb zenekedvelő királya maga is rendkívüli adottságokkal bíró fuvolista volt, már trónra lépése előtt maga köré gyűjtötte a kor legkiemelkedőbb fiatal zenészeit, így Carl Philipp Emanuel Bachot is. A második felében a leghíresebb Bach-fiú egyik, Berlinben komponált csembalóversenye hallható, a C.P.E. Bach-specialista Spányi Miklós előadásában.

http://fidelio.hu/klasszikus/2013/08/05/tisztelges_a_barokk_mesterek_elott/